|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 20 találat | lapozás: 1-20 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Komáromi Attila 2001. január 20.Komáromi Attila, a gyulafehérvári római katolikus érsekség jogtanácsosa elmondta: jan. 16-án az Alkotmánybíróság elutasította a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártja (RTDP) helyi szervezete által benyújtott keresetet a Batthyaneum épületének visszaszolgáltatása ellen. Az ingatlan visszaszolgáltatásáról az 1998-ban hozott 13-as számú sürgősségi kormányrendelet döntött. Szintén visszakerült jogos tulajdonosához a temesvári volt piarista gimnázium is. /Döntött az Alkotmánybíróság. Visszakapja az érsekség a Batthyaneumot. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 20./2001. március 13.A Fehér megyei RTDP hadjáratot indított azért, hogy a Batthyaneum épülete és a könyvtár a román állam tulajdonában maradjon. A 18. század végén Batthyány Ignác erdélyi püspök, a könyvtár alapítója gyűjteményét a gyulafehérvári központú római katolikus egyházra hagyta, Erdély tartományának adományozta. Három évvel ezelőtt kiadtak egy kormányrendelet, amely kimondta 17 ingatlan visszaszolgáltatását a volt tulajdonosoknak, ezek között volt a Batthyaneum is. A Fehér megyei RTDP mégis pert indított az akkor Ion Caramitru vezette művelődésügyi minisztérium, a római katolikus érsekség és a kormány ellen. Ioan Rus ügyvéd, Fehér megyei prefektus szerint tévedés folytán került a Batthyaneum a visszaszolgáltatni köteles épületek sorába. Ioan Rus az Alkotmánybírósághoz is felterjesztette az ügyet, állítván, hogy az az eljárás, ahogyan a 13-as kormányrendelet megszületett, törvénytelen volt. A gyulafehérvári római katolikus érsekség jogtanácsosa, Komáromi Attila elmondta, az általa képviselt intézmény nemrég megnyerte a pert az Alkotmánybíróságnál. Az ügynek a gyulafehérvári bírósághoz kell visszakerülnie. /Mezei Sándor: Harc a Batthyaneum tulajdonáért. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./2002. november 27.Octav Cozmanca közigazgatási miniszter utasítása ellenére a kormánypárt Fehér megyei szervezete újabb fellebbezést nyújtott be a gyulafehérvári Batthyaneum ügyében. A páratlan értékű gyulafehérvári könyvtár visszaszolgáltatásáról 1999-ben bocsátott ki rendeletet az akkori román kormány; a határozatot az akkor ellenzékben lévő PSD az alkotmánybíróságon támadta meg. A PSD kormányra kerülése, illetve az RMDSZ-szel kötött együttműködési megállapodás ellenére is folytatta a pert, amelyet eddig elveszített. Adrian Nastase kormányfő hétvégi magyarországi látogatása előtt Gyulafehérvárra is ellátogat, ahol a helyi politikai élet szereplőivel, üzletemberekkel, egyházi képviselőkkel is találkozik. Komáromi Attila, a gyulafehérvári érsekség jogtanácsosa kijelentette: "Készek vagyunk strasbourgig vinni a Batthyaneum visszaszolgáltatásának ügyét". /Rostás Szabolcs: Folytatódó Batthyaneum-per. = Krónika (Kolozsvár), nov. 27./2003. január 9.Jó ütemben halad az erdélyi magyar egyházaknál az ingatlan-visszaigénylési dossziék összeállítása. Az egyházak számára a telekkönyvi kivonatok megszerzése a legnehezebb feladat. A hivatalok ugyanis az irat kiállítsa helyett a telekkönyv fénymásolatát ajánlják, amelyen viszont magyar nyelvűek. Az egyházak olyan esetekkel is szembesültek, hogy egy-egy értékes épület telekkönyvének nyoma veszett a hivatalban. Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye jogtanácsosa elmondta, körülbelül 525 ingatlant igényelnek vissza, de még egyetlen dossziét sem juttattak el Bukarestbe. Az érsekségre e napokban futnak be az utolsó iratcsomók, amelyek alapján Gyulafehérváron töltik ki a visszaigénylési nyomtatványokat. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület területén is találkoztak hasonló esettel. Máthé Edit jogtanácsos elmondta, már két évvel ezelőtt észrevette, hogy egy államosított református ingatlan telekkönyve eltűnt a hivatalból. Hosszú procedúra végigjárásával bírósági úton harcolta ki a telekkönyv visszaállítását, és legnagyobb meglepetésére, ekkorra az eredeti példány is visszakerült az archívumba. /Gazda Árpád: Készülnek a restitúciós iratcsomók. = Krónika (Kolozsvár), jan. 9./2003. április 22.A gyulafehérvári világhírű Batthyaneum könyvtár társtulajdonosának mondta ki a román államot az illetékes román bíróság. Az eredeti tulajdonos, a gyulafehérvári katolikus érsekség képviselői viszont megerősítették: készek nemzetközi fórumokhoz fordulni igazságuk elismerése érdekében. Komáromi Attila, az érsekség jogtanácsosa elmondta, hogy a gyulafehérvári fellebbviteli bíróság a múlt héten mondta ki végleges ítéletben, hogy a könyvtár a román állam és a gyulafehérvári katolikus érsekség társtulajdona. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek korábban úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a katolikus egyház "a román demokratikus intézményektől vár igazságot, de ha ezt nem tudja elérni Bukarestben és minden lehetőség kimerül Romániában az igazság megszerzésére, akkor a strasbourgi bírósághoz fog fordulni". A könyvtárat 1998-ban rendelettel visszaadta ugyan a román kormány eredeti tulajdonosának, de az akkor még ellenzékben lévő jelenlegi kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt Fehér megyei szervezete a bíróságnál támadta meg a kormányrendeletet. A párt megyei szervezete minden szinten elveszítette a pert. Razvan Theodorescu kulturális miniszter kijelentette, hogy Románia számára elfogadhatatlan lenne, ha kiderülne, hogy valójában egy kisebbségi magyar egyházé az a könyvtár. /Tovább húzódik a Batthyaneum könyvtár ügye. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./2004. szeptember 23.A 2004-es parlamenti választások alkalmával meghirdetett jelölési időszakban Szilágy megyében két szenátorjelölt – Fekete Szabó András Levente jelenlegi alprefektus és Széman Péter orvos, valamint egy képviselőjelölt, Seres Dénes RMDSZ-szenátor nyújtották be a jelölésükhöz szükséges dokumentációt. Az elmúlt négy évben a Szilágy megyei RMDSZ-nek egy képviselője és egy szenátora volt, Vida Gyula, illetve a most képviselőjelöltként induló Seres Dénes személyében. A visszavonuló Vida Gyula 72 éves korára hivatkozott. Az elmúlt négy évben tovább fogyott a magyarság, ezért egyre kisebb az esélye annak, hogy a szövetségnek lesz egy szenátora Szilágy megyében. Fehér megyében négy pályázat érkezett Köble Csaba, Komáromi Attila SZKT-tagok, Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök és Tóth Csaba a gyulafehérvári RMDSZ-szervezet vezetője részéről. A Fehér megyei RMDSZ-nek 1990–1992 között volt egy parlamenti képviselője Brendus Gyula személyében, 1992-től 1996-ig pedig egy szenátora, a marosújvári Incze Tibor. Az idei bejutási esélyek minimálisak. Beszterce-Naszód megyében egy szenátor (Koszorús Zoltán) és három képviselőjelölt (Szilágyi János megyei elnök, dr. Kocsis András megyei tanácsos, és Tók Katalin) jelentkezett, rangsorolásukra október 2-án kerül sor. Noha a Beszterce-Naszód megyei RMDSZ az elmúlt 15 évben egyszer nyert képviselői mandátumot 1992–1996 között, az ügyvezető elnök optimista. /Sz. K.: Csökkenhet az RMDSZ képviselete? Lezárultak a jelölések. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 23./2004. december 17.Megalakulásának 15. évfordulóját ünnepli az RMDSZ dec. 18-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. E rendezvény során adják át – immár hagyományosan – az RMDSZ Ezüstfenyő Díjait is, amelyet azoknak a személyeknek adományoznak, akik kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul államosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszolgáltatásának, valamint az RMDSZ programjának megvalósítása érdekében. Idén 27 személy részesül Ezüstfenyő Díjban: Baka Mátyás, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, Kézdivásárhely; Bódi György állategészségügyi asszisztens, Ürmös; dr. Brendus Gyula sebész szakorvos, Nagyenyed; Csávossy György agrármérnök, Csombord; Domokos Géza író, Sepsiszentgyörgy; Fazakas Mihály kohómérnök, Medgyes; Ferencz Alajos bányalakatos, Csíkszentdomokos; Földes Béla kórházigazgató, Nagyvárad; Frunda György szenátor, Marosvásárhely; Horváth Levente közgazdász, Arad; id. Deák Ferenc RMDSZ-elnök, Kisbács; Ilyés Gyula polgármester, Szatmárnémeti; dr. Iszlai Árpád fogorvos, Szászrégen; Komáromi Attila jogtanácsos,Gyulafehérvár; Koszorús Zoltán bányamérnök, Beszterce; Kötő József, az EMKE elnöke, Kolozsvár; Ladányi Kinga szenátori irodavezető, Székelyudvarhely; Lokodi Anna alpolgármester, Uzon; Ludescher István alpolgármester, Nagybánya; Mikó Lorinc jogtanácsos, Kolozsvár; Nagy András polgármester, Szászrégen; Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Kolozsvár; Pop Imre polgármester, Kraszna; Sófalvi László, a területi RMDSZ ügyvezető elnöke, Székelyudvarhely; Szepessy László, az RMDSZ Elnöki Hivatalának igazgatója, Marosvásárhely; Vida Gyula közgazdász, Szilágysomlyó; Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének elnöke, Vajdahunyad. /15 éves az RMDSZ. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 17./2005. február 2.Kolozsváron 2004. októberében a római katolikus egyház keresetet nyújtott be a kolozsvári törvényszékhez, amelyben felszólította a polgármesteri hivatalt, hogy a Bolyai utca 7. szám alatti ingatlanok adásvételi szerződéseit nyilvánítsa semmisnek, mivel a hivatal a lakásokat jogtalanul adta el. Az említett ingatlanok államosítás előtt a római katolikus egyház tulajdonában voltak, és most a három emeletes, Kolozsvár központjában álló lakóházat az egyház tulajdonába akarja venni. A kolozsvári ingatlankezelési osztály nem hajlandó az általa eladott ingatlanokkal kapcsolatban információkkal szolgálni. Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jogi tanácsosa elmondta: nem kerül sor kilakoltatásra. /Köntös Kőpál Imola: Bolyai utcai ingatlanját pereli vissza az egyház. Senki nem tud bizonyosat mondani a lakók jövőjéről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 2./2005. március 3.Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere nem csak a Bolyai Farkas Líceum, hanem az Unirea és a Művészeti Líceum visszaszolgáltatását is megfellebbezte. Míg a két első esetében nyert, a Művészeti Líceum visszaszolgáltatását jogosnak találta a bíróság. Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség jogtanácsosa elmondta, hogy a Restitúciós Bizottság tavaly szeptember 20-i határozatában juttatta vissza az Unirea Líceumot a püspökségnek, ezt a határozatot is megtámadta Florea. A Táblabíróság február 18-án döntött úgy, hogy a Restitúciós Bizottság határozata jogtalan volt. A Restitúciós Bizottság megfellebbezte a marosvásárhelyi táblabíróság döntését – tájékoztatott Markó Attila kisebbségügyi államtitkár, ugyanúgy a püspökség is. /(antalfi): Vajon még mi minden fog kiderülni? Az Unirea Líceumot is visszapereli a polgármester. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 3./2005. október 15.Székhely nélkül maradhat a gyulafehérvári 1918. December 1. Egyetem, mert az ingatlant, amelyben működik, visszaigényli a római katolikus érsekség. A jelenlegi törvények értelmében a visszaigénylési kérelem nagy valószínűséggel sikerrel jár. – Az egyház két épületet igényelt vissza a várban, nyilatkozta Komáromi Attila, az érsekség jogtanácsosa. Amennyiben a katolikus egyház visszakapja épületeit, az abban működő intézmény még öt évig használhatja azokat. A katolikus érsekség egyelőre az egyetem vezetőségével együtt próbál megoldást találni az ingatlan visszaszolgáltatását követő időszakra. A gyulafehérvári egyetem nem fog elköltözni a várból – jelentette ki a rektor. Az érsekség visszakapta a felbecsülhetetlen értékű Batthyaneum Könyvtárat is, amelynek gyűjteménye még mindig a Román Akadémia tulajdonában van. /Visszaigényli várbeli ingatlanait a római katolikus egyház. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./2008. április 1.Borbély Károly távközlési és informatikai miniszter az RMDSZ jelöltje a Hunyad megyei tanácselnöki tisztségre, döntött a Hunyad Megyei Képviselők Bővített Tanácsa. A Hunyad megyei tanácsosjelöltek listáját Burján Gergely, a dévai szervezet képviselője vezeti, őt Széll Lőrincz, a lupényi, Naszódi Andrea, a vajdahunyadi és Kacsó Roland, a petrozsényi szervezet képviselője követi. Hunyad megyében a 2002-es népszámlálási adatok szerint 4,8 százalékos a magyarság számaránya, azonban becslések szerint az elmúlt hat évben tovább csökkent a magyarság lélekszáma. A Hunyad Megyei Tanácsban csupán 2004-ig volt a magyarságnak képviselete, a négy évvel ezelőtti választásokon az RMDSZ-nek nem sikerült mandátumot szereznie. Vajdahunyadon Győrfi Jenő, Horváth Zoltán és Naszódi Géza, Petrozsényben pedig Wersánszki Eduárd, Tóth János és Varga Éva pályázik helyi tanácsosi mandátumra. Lupényban Széll Lőrincz a polgármesterjelölt, míg Benedekfi Dávid és Antal Amália a helyi döntéshozó testületbe szeretne bejutni. Déván Pogocsán Ferdinánd polgármesterjelöltet Karda Róbert és Makkai István követi a helyi tanácsosjelöltek listáján. Rangsorolták a megyei, illetve helyi tanácsosjelölteket Máramaros megyében is. Az RMDSZ Nagybánya területi szervezetének közgyűlésén a megyei tanácsosjelöltek között a következő sorrend alakult ki: Capusan Edit, Szentgyörgyi Sándor, Hitter Ferenc, Miklós Csaba, Dávid Erzsébet és Valdman István. A történelmi Máramaros területi szervezetének küldöttgyűlése Béres Ildikót és Debrovszky Károlyt jelölte megyei tanácselnökjelöltnek. Máramarosszigeten az RMDSZ színeiben Béres István László indul a polgármester-választáson, Sebestyén Magdolna. Aradon Bognár Levente polgármesterjelölt mellett Tóth Csaba, Pénzes Gyula, Faragó Péter, Cziszter Kálmán, Nagy Gizella és Túsz Ferenc szeretne bejutni a helyi tanácsba. Az aradi önkormányzatban jelenleg Bognár Levente alpolgármester mellett három tanácsos képviseli az RMDSZ-t. Pécskán a négy polgármesterjelölt közül Csepella Jánosnak sikerült megszerezni a legtöbb szavazatot. Fehér megyében Komáromi Attila az RMDSZ tanácselnökjelöltje, azonban a megyei tanácsosjelölt-listán csak második helyen szerepel, őt Köble Csaba előzi meg. /A szórványban is mandátumokat szerezne az RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./2008. április 7.Az RMDSZ központi vezetőségére, az április 8-án ülésező Szövetségi Állandó Tanácsra hárul annak eldöntése, ki legyen a szövetség jelöltje a Kovászna megyei tanács élére. Ez az egyetlen jelentősebb megválaszolatlan kérdés a jelöltállítás folyamatában, miután április 6-án országszerte lezárultak az előválasztások. Kovászna és Hargita megyében azért okozott gondot a jelöltállítás a megyei önkormányzat élére, mert a székelyföldi területi RMDSZ-szervezetek mindegyike igényt tartott volna a tisztségre. Kovászna megyében a felső-háromszéki szervezet Tamás Sándor képviselőt, az alsó-háromszéki Demeter János jelenlegi tanácselnököt indította volna a választásokon. Eredetileg közvélemény-kutatással kellett volna eldönteni, melyikük legyen a jelölt, azonban a felmérés igen szoros eredményt hozott, ezért a két szervezet alkotta Kovászna Megyei Egyeztető Tanácsra hárult ez a feladat. A testület azonban nem tudott dönteni a kérdésben, így a végső szó a SZÁT-é lesz. Megyeitanácselnök-jelöltek: Arad – Király András; Bihar – Kiss Sándor; Fehér – Komáromi Attila; Hargita – Borboly Csaba; Hunyad – Borbély Károly; Kolozs – Máté András Levente; Maros – Lokodi Edit; Szatmár – Csehi Árpád; Szilágy – Csóka Tibor; Temes – Halász Ferenc. Hargita megyében Csíkszék Borboly Csabát, Udvarhelyszék Benedek Árpád Csabát, Gyergyószék Petres Istvánt jelölte volna. Az RMDSZ Hargita Megyei Egyeztető Tanácsa végül Borboly Csabát, a Hargita Megye Tanács jelenlegi alelnökét jelölte a tisztségbe. Polgármesterjelöltek: Arad – Bognár Levente; Csíkszereda – Ráduly Róbert; Kolozsvár – László Attila; Marosvásárhely – Borbély László; Nagyvárad – Biró Rozália; Sepsiszentgyörgy – Antal Árpád; Szatmárnémeti – Ilyés Gyula. /Sojka Attila János: Egyetlen kérdőjel. Országszerte lezárult az RMDSZ-jelöltállítás. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 7./2012. március 20.Radnóti kastélytűz: kizárt a szándékosságTeljes valószínűséggel kizárható a szándékos gyújtogatás a radnóti Kornis–Rákóczi-kastélyt ért vasárnapi tűzvész esetében – mondta tegnap a Krónikának Liviu Danciu, a Maros megyei tűzoltó-parancsnokság sajtószóvivője. A szakember szerint a tüzet a szeles időben felügyelet nélküli tarlóégetés okozta. Tetemes kár. A radnóti Kornis–Rákóczi-kastély két sarokbástyájának a tetőzete égett le a vasárnapi tűzvészben Danciu szerint a lángokkal mintegy másfél órán keresztül küzdő tűzoltók mindent megtettek annak érdekében, hogy a tűz ne terjedjen át az amúgy is rendkívül rossz állapotban lévő kastély többi részére. Mint elmondta, a hat – Marosvásárhelyről, Dicsőszentmártonból és Radnótról – érkező tartálykocsi közül az első kevesebb mint tíz percen belül már a helyszínen volt. „Emberi áldozat nem esett, a két sarokbástya mintegy ezer négyzetméteres felülete és kétszáz négyzetméteres padlózata égett le” – vonta meg a mérleget Danciu, aki szerint vasárnap 16 óra 50 perckor sikerült teljesen eloltani a tüzet. Tegnap reggel azonban újból lángra kapott a tetőszerkezet egy még parázsló gerendája, mesélte a helyszínen a biztonsági őr, aki ismét riasztotta a tűzoltókat, így ezek a helyszínre sietve eltávolították a füstölgő épületelemet. A kastély körül tegnap a felperzselt fű látványa fogadott, a falak mellett ott hevertek a részben elszenesedett gerendák, amelyeket a tűzoltók bontottak le a födémrészről, meg a csatornázat egy része is. A két leégett bástya felső emeletéről az eget látni, ugyanis a födémrész teljesen beszakadt. Az őr szerint olyan gyorsan lángra kapott a száraz fa, hogy percek alatt elégett a két bástyatető, a tűzoltóknak már csak a födémszerkezet oltása maradt. A kár eszmei és anyagi értékét még nem becsülték fel, és a tűz okozásáért felelős személyt sem sikerült megtalálni. Komáromi Attila, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség jogtanácsosi irodájának ügyvédje elmondta, 1887-ben az erdélyi katolikus státus vásárolta meg a kastélyt, ezért a katolikus egyháznak kellene visszaszolgáltatni. Bár az érsekség már rég benyújtotta a visszaigénylési dossziét, a visszaszolgáltatás nem történt meg. „Két per van folyamatban, ugyanis a kastély kertjének hátsó felében lévő melléképületeket a korábbi használó eladta, azok miatt folynak a perek” – mesélte az ügyvéd, aki szerint ez is akadályozhatta a restitúciót. Hozzátette, annak érdekében, hogy az épület állaga ne romoljon tovább, az egyház szerződést kötött egy őrző-védő céggel a kastély őrzésére, ez felügyeli az épületet. Bakó Zoltán, Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár) 2012. szeptember 1.Holtvágányon az elkobzott javak visszaszolgáltatása és a kárpótlásElégedetlenek a magyar történelmi egyházak Jól indult a visszaszolgáltatási folyamat 2003-ban, és aránylag jól is működött 2008-ig, jelenleg azonban érezhetően lelassult, a restitúciós bizottság évente alig 2–3 alkalommal gyűlésezik – derül ki a római katolikus érsekség ügyvédjének, Komáromi Attilának lapunknak adott nyilatkozatából, aki a gyulafehérvári Batthyáneum ügyét hozta fel példának. Mindezzel összecseng az evangélikus, illetve az unitárius egyház véleménye is, valamennyien arra panaszkodnak: halványul a remény, hogy a jogtalanul elkobzott ingatlanok valaha is visszakerüljenek egykori tulajdonosához. A restitúcióval foglalkozó szakembereket azt követően kérdeztük meg, hogy Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke lapunknak adott interjújában (Szabadság, augusztus 29.) kifejtette: Romániában megtorpant a visszaszolgáltatás, a beadott visszaigénylési kérések alig egyharmadára kaptak választ, s az sem volt mindig kedvező. N.-H.D. Szabadság (Kolozsvár) 2012. szeptember 26.Kárpótlás a Batthyáneum visszaszolgáltatásának a késéséértAz Emberi Jogok Európai Bírósága 25 ezer euró kifizetésére kötelezte a román államot, amiért még mindig nem szolgáltatta vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének a Batthyáneum könyvtár és az abban működő csillagvizsgáló épületét. Az Emberi Jogok Európai Bírósága honlapján megtalálható, keddi keltezésű ítélet szerint a román állam az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tulajdon védelmére vonatkozó előírásait szegte meg azzal, hogy 14 év óta nem értesítette az egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyáneum visszaszolgáltatása ügyében. A strasbourgi verdikt szerint ez annál inkább megmagyarázhatatlan, mivel egy jelentős történelmi és kulturális értéket képviselő tulajdonról van szó. A bíróság megemlítette, a főegyházmegye 1798-ban adományként kapta a Batthyáneum könyvtárat és az abban működő csillagvizsgálót. Az 1947-es államosításig az egyház volt az egyedüli tulajdonosa az intézménynek. A bíróság tekintettel volt arra az 1998-as sürgősségi kormányrendeletre, amelyben a román állam a Batthyáneum épületét is visszaszolgáltatta a római katolikus egyháznak. A visszaszolgáltatásra azonban nem került sor, mert a Szociáldemokrata Párt (PSD) Fehér megyei szervezete peres úton megakadályozta azt. A Gyulafehérvári Táblabíróság 2003 októberében jogerős ítéletben utasította el az érsekség visszaszolgáltatási kérelmét. A strasbourgi székhelyű bíróság arra kötelezte a román államot, hogy fizessen 15 ezer euró kárpótlást, és 10 ezer euró perköltséget a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének. Komáromi Attila, a főegyházmegye jogásza az MTI-nek elmondta, az emberjogi bíróság azt kifogásolta, hogy az 1998-ban elindított visszaszolgáltatási folyamat félbeszakadt. Amint elmondta, a restitúciós sürgősségi kormányrendelet még csak a könyvtárnak otthont adó ingatlanról szólt. A román állam azonban 2002-ben törvényben rögzítette a restitúció kereteit, és a törvény immár az ingatlanokkal együtt államosított ingóságok visszaszolgáltatásáról is szól. A Batthyáneum esetében a könyvtárban őrzött kódexek, ősnyomtatványok jelentenek felbecsülhetetlen értéket. Ezek egyikét a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították. Potyó Ferenc, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseki helynöke az MTI-nek elmondta, az egyház valamennyi állásfoglalásában leszögezte, nem mond le a Batthyáneum tulajdonjogáról. Azt is megemlítette viszont, hogy többször is felajánlották, hogy szívesen megosztják a gyűjtemény felügyeletét az állammal. Az érseki helynök sajnálatosnak tartotta, hogy a Batthyáneum máig nem látogatható. Megjegyezte, még az érsekség képviselői is csak előzetesen megkért bukaresti engedéllyel léphetnek az épületbe. Az érseki helynök szerint Romániában a kódexek, ősnyomtatványok mintegy háromnegyedét őrzik a Batthyáneumban. MTI Erdély.ma 2012. november 9.Hitélet – Gyulafehérvár magyar múltja, jelene, a jövőjéértÉvtizednyi iskolatörténelem a „kisszeminárium” második évkönyvében Gyulafehérvár magyar múltja és jelene címmel látott napvilágot nemrég a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum évkönyve. A szó szoros értelmében hiánypótló kiadványról van szó, hiszen szerkesztői és a szerzők nem kevesebb feladatra vállalkoztak, mint az intézmény utóbbi tíz éve (2002–2012) történetének megörökítésére a magyarság és az utókor számára. Az intézménynek Értesítője jelent meg az 1870-es évektől kezdődően tova az első világháborúig, majd hosszú szünet következett. A kommunizmus bukását követően az a döntés született meg, hogy évtizedenként kiadnak egy összefoglaló kötetet. Eddig egy kötetet adtak ki, a mostani a második. Köszöntőjében Dr. Gál László igazgató hangsúlyozza; „Számos esetben kellett és kell újraterveznie erdélyi magyar nemzetközösségünknek útirányát az idők folyamán – amennyiben önmaga tehette ezt –, s jelenünkben, nem éppen barátságos viszontagságok közepette azért, hogy megmaradhasson erdélyi – s ezen belül is dél-erdélyi – magyar önazonossági minőségében. Mindez a törekvés hol békésen, hol ádáz küzdelemmel valósult meg – folytonos arányszámbeli apadással, gyengüléssel... (...) Napjainkban sincs ez másként... Az új tanügyi törvény, a szekularizálódó társadalom állandó odafigyelést, állandó »újratervezést« követel azért, hogy óvodától, elemi és gimnáziumi szinteken keresztül, katolikus teológiai líceumi (előszeretettel nevezett kisszemináriumi) tagozatig teljes magyar oktatási palettát képezzen, remélhetőleg a hosszú idejű fennmaradás kezességével... s azért is, hogy ne csak Gyulafehérvár magyar múltja és jelene legyen a témánk, hanem mindenképpen a jövője is!” A gazdag tartalmú könyvben alaposan dokumentált tanulmányt olvashatunk Máté Pál tollából Gyulafehérvár és környékének történetéről, az erdélyi püspökség megalapításáról, annak intézményeiről, a városnak a fejedelemség központjaként betöltött szerepéről, műemlékeiről és művelődési életéről. Irodalmi fejezetében – Híres emberek, híres művek – Karácsonyi Benő gyulafehérvári témájú írása, Ferenczy Miklós: Gy. Szabó Béla méltatása (ezt a művész Márton Áron püspökhöz írt levelének fénymásolata egészíti ki); Kovács Mihai az erdélyi irodalom kellőképpen nem ismert és méltatott alakját, Simpf Jánost, a fiatalon elhunyt papköltőt, magyartanárt mutatja be. Gudor Botond református lelkész, vallás- és történelemtanár értékes tanulmányának témája „Művelődés, társadalom, könyvtár- és akadémiaalapítási törekvések a Gyulafehérvár melletti Hegyalja XVIII. századi történetében.” Sipos Ibolya történelemtanár az írott magyar nyelv kezdeteihez kapcsolódó, a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár kincsei között található Gyulafehérvári Sorok (1310–20) kéziratot elemzi. Egyház részében a könyv bemutatja a gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyházat (Fülöp Sándor Szabolcs), a városban működő szerzetesrendeket (Chinda Péter), Komáromi Attila jogtanácsos pedig a kommunista hatalom által államosított és jogtalanul elkobzott ingatlanok romániai helyzetét ismerteti. Kimondottan a rangos iskoláról szóló fejezetben Gál László tanár, igazgató A gyulafehérvári katolikus oktatás a kezdetektől a XVIII. századig címmel közöl értékes tanulmányt; Marton József nagyprépost, egyetemi professzor Vorbuchner Adolf gyulafehérvári püspökre emlékezik; Geréd Vilmos karnagy, tanár a kántorképzésről ír; Bakó Botond diák- és későbbi tanári éveit idézi fel. A római katolikus kántoriskolából – ez volt a régi hivatalos neve a mai teológiai líceumnak – indultak közül Tamás József segédpüspök, Potyó Ferenc pápai káplán, általános érseki helynök, Szász János kanonok, petrozsényi plébános, s nem utolsósorban Korom Imre-György, az iskola jelenlegi lelki (spirituális) vezetője és hittantanára vall arról, mennyire szívükhöz nőtt és megerősítette őket hivatásukban ez a „kisszeminárium”. Korom Imre-György így fogalmaz: „Köszönöm neked, Gyulafehérvár, valóban Alma Mater – Tápláló Anya voltál és maradsz számomra!” Nagyon őszinte hangnemű és tanulságos interjú olvasható a kötetben Jakubinyi György érsekkel a főpásztor és a kisszeminárium kapcsolatáról (diákszemmel kérdezett Ilyés Lehel), amelynek sokatmondó címe A bizalom és a szeretet útján a közösség szívébe. Egy másik interjút Tóth Csabával, az érsekség gazdasági vezetőjével Székely Róbert készítette. Tartalmas összeállítással emlékezik meg a kiadvány Gróf Majláth Gusztáv Károlyról, az intézmény névadójáról, a diákok püspökéről. Gazdag képgyűjtemény, képek az iskola életéből, az elöljárók és tanárok s az elmúlt 10 év csoportjainak, osztályainak és végzőseinek névsora emeli a történelmi kordokumentum értékű, visszapillantó évkönyv jelentőségét. Fodor György Szabadság (Kolozsvár) 2013. január 31.Kálváriás esztendők krónikájaAz ötvenes évek elején, a felsőbányai bányakitermelés mélyszintjein politikai rabok is dolgoztak, több ezren. Ám erről csak külső észleléseim voltak: a Bányahegyről, miközben a kecskéket legeltettük, beláthattunk a magas kerítéssel, szögesdróttal körülvett lágerbe. Rém titokzatos világnak tűnt. A város alig-alig tudott róluk, csupán annyit, hogy politikai elítéltek élnek ott teljes elzártságban. A velük kapcsolatban levő helybeli dolgozók maguk is katonai egyenruhában jártak dolgozni, ezzel is kifejezésre juttatva a szigort, magasra emelve a hallgatás falát. A suttogásokból a gyermekfülekbe aligha juthatott el valami is. Ötven esztendeje annak, hogy a Nagyvilág című világirodalmi folyóiratban elolvashattam Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovics egy napja című kisregényét, amely megvilágosította előttem, mi is folyhatott, milyen élet lehetett a tíz évvel azelőtt látott kerítések mögött: embertelenség, kegyetlenség, megaláztatás – szöges ellentéte mindannak, amit a szocialista társadalomról tanultunk. Kolozsvári diákéveim első éveiben megtapasztalhattam, hogy tanáraink, diáktársaink közül egyik napról a másikra eltűntek néhányan; az egyetemek egyesítése után öngyilkos professzorok életáldozata jelezte, valami nincs rendjén a „legigazságosabb” társadalom működésében. A csend – a félelem csendje! – elaltatta bennünk/bennem a gyanakvást, beálltunk azok sorába, akik engedelmes polgárokként rendeztük be életünket. Azokban az években egymás után jelentek a meg a hitleri koncentrációs táborokról szóló, a borzalom világát idéző könyvek, köztük a nagyváradi Nyiszli Miklós kötete: Orvos voltam Auschwitzban, 1964-ben. A hazai lágerekről – régiekről és újakról –, a romániai megsemmisítő táborokról semmit sem tudhattunk. A szovjet blokk „fonákja” – helyesebben szólva: igazi arca – igazi kontúrjait ismételten Szolzsenyicin tárta fel a világ előtt, 1973-ban: A Gulág–szigetcsoport két kötete. A német/szovjet mintájára 1944 őszén létrehozott romániai lágerek a „demokrácia ellenségeit” voltak hivatottak egyéni és közösségi szinten is kiiktatni a társadalomból. Az elsők közé tartozott a földvári tábor. Az oda elhurcoltak tízezreinek állít emléket Boros Ernő könyve: „Hogy a magyar pusztuljon” (1944 vége – 1945 eleje: Szatmár megyeiek a földvári haláltáborban) (2009) Az azt követő években a szovjet csapatok árnyékában berendezkedő hatalom harcot hirdetett az előző rendszer elitjeivel szemben, beleértve a magyarság prominens képviselőit is. Közéjük tartozott a kiváló tanár, Puskás Lajos is, akit ítélet nélkül tartottak fogva az embertelen bánásmódjáról hírhedt szamosújvári börtönben. Börtönnaplóját az ugyancsak súlyos büntetést szenvedett fia, Puskás Attila tette közzé Más jövőt álmodtam (Sepsiszentgyörgy, 2008) címmel. A „felszabadító dicsőséges szovjet hadsereg” előnyomulásával egyidejűleg jelentek meg a fasisztákat, háborús bűnösöket „felkutató” belügyi szervek, amelyek rögtönítélő katonai bíróságai válogatás nélkül, ezerszámra osztogatták a tíz-, húsz-, huszonöt évi kényszermunkára szóló ítéleteket. Közéjük került nagykárolyi középiskolás diák – Komáromi Attila – is, aki Életre ítélve című könyvében (Svájc, 1993) állít emléket az átélt borzalmaknak, a Gulágnak. Alig telt el pár hónap, Erdélyből svábok, szászok tízezreit vitték ún. „malenkij robotra”, köztük a szatmári svábokat. Az ő szenvedésük, kálváriás éveik, életáldozatuk tükreként olvasható Kálmándi Papp László Svábok a paradicsomban (Déva, 1997) és Boros Ernő A szatmári svábok deportálásának története I–II. (Nagykároly, 2011) című visszaemlékezése, illetve dokumentumkötete. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után kényszermunka-táborok láncolatát hozták létre. Az elítéltek tízezrei szenvedtek e lágerekben – közéjük tartoztak a felsőbányai, kapnikbányai és miszbányai színesfém kitermelő bányáknál létrehozott kényszermunka-táborok –, melyek „zászlóshajója” a Duna–Fekete-tengeri csatorna volt. Magyar nyelven ennek korántsem alakult ki olyan dokumentum-irodalmi feldolgozása, mint a későbbi, az 1956-os forradalom utáni terrorhullámnak. A nyolcvankilences fordulatot követően jött el a lehetősége az 1956-ot követő kegyetlen megtorlások koncepciós perei feldolgozásának, a lágerélet bemutatásának, az áldozatok előtti főhajtásnak. Tófalvi Zoltán munkái, a Dávid Gyula által összeállított 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára. 1956–1965 (Polis Könyvkiadó – Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 2006) jelentik a törekvés fővonalát, melyekhez társíthatók az egyéni emlékiratok megjelenése. Ez utóbbiak közé sorolható Varró János Erdélyi sorsvallató (Kecskemét, 2008) című megrázó tanúságtétele az átélt borzalmakról. E kiadványok lapjain a megszenvedett esztendők személyes életsorsok tükrében tárulnak elénk. Ebben a sorban, a dantei poklot idéző emlékiratok közt említhetjük Veress Sándor könyvét: Hét esztendő kálváriája 1957–1964, amelyet a Polis Könyvkiadó adott ki, 2011-ben. Az előszót író Dávid Gyula kor- és sorstársként hangsúlyozza ki e kiadványok szükségességét: „Sok még a fehér vagy homályos folt. Sok még a mai napig is belügyi levéltárakban lapuló (természetesen koncepciósan torzított, de torzítottságában is valós tényeket rögzítő) bírósági peranyag. S akik még élünk az egykori 56-osok közül, az évek múltával egyre jobban érezzük, mennyi még az adósságunk azokkal szemben, akik – vagy akiknek családja – legfeljebb emlékük megőrzése által részesülnek valamiféle »kárpótlás«–ban.” Az 1956-os forradalom az erdélyi magyarság körében is felkeltette egy újabb politikai berendezkedés létrehozásának reményét, „érlelődni kezdetek bizonyos elgondolások egy valóban demokratikus átrendeződés esetére”. A hatalom keményen lesújtott, kihangsúlyozta e szándékok „nacionalista”, „irredenta” jellegét, monstre koncepciós perekben hirdetett halálos ítéleteket, osztott ki súlyos börtönéveket. Új, demokratikus berendezkedésű államról álmodott az erdélyi egyetemi, valamint a középiskolás diákság is. A megtorlás áldozata lett a brassói kezdeményezésű EMISZ, a sepsiszentgyörgyi SZIT, a nagyváradi SZVISZ; s a csíkszeredai, szászrégeni, gyergyói csoportok tagjainak tucatjai kerültek rács mögé. A következmény nem csupán a kegyetlen ítéletekben öltött testet, a hatalom elérkezettnek látta az időt az önálló magyar egyetemi és iskolai hálózat felszámolására. Az Áldozatok – 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonóm Tartományban című dokumentumkötet (Mentor Kiadó, 2006) – Pál–Antal Sándor kutatása és közlése eredményeként – felöleli azokat a dokumentumokat is, amelyek a Veress Sándor kezdeményezte akció tagjainak ügyiratát is tartalmazza. „Belőlük – írja Dávid Gyula – arról is fogalmat alkothatunk, miképp duzzasztották fel és értelmezték a maguk igényei szerint a vádelőkészítő hatóságok a valós tényeket, miképpen alakították ki azt a »koncepciót«, amelynek végkövetkeztetéseként Veress Sándorra és Németh Zoltánra az ügyész halálbüntetés kirovását kérte.” Az előszó írója, Veress Sándor kötetéről szólva, kiemeli: „Ez a visszaemlékezés azonban nemcsak az adott helyzetről, hanem főképpen azok közepette sorsot vállaló és szenvedő emberekről szól, akik végigjárták a »hét esztendő kálváriáját«: ki-ki a maga egyéni tartása, ereje vagy emberi gyöngesége szerint”, továbbá „egymás vállalásáról, a másik sorstárs elesettségének, adott esetben elviselhetetlenségének vállalásáról” is. Sőt azon is túl: „Veress Sándor sorstörténetét végigkíséri a család története a leendő feleségével való megismerkedéstől a hét esztendőn át remélt és végre beteljesedett újratalálkozásig”. Dávid Gyula az előszó záró soraiban megindokolja a megtorlásokat megidéző dokumentumkötetek kiadásának szükségességét: „Fontosnak érzem, hogy sorsunk emberi tanulságai valamiképpen beépüljenek a következő nemzedékek: az életbe már kilépett unokáink s a most születő dédunokáink tudatába. Hogy a világban senki se legyen kiszolgáltatva semmiféle Hatalomnak, s hogy az igazságért, az emberségért való kiállást soha sehol ne lehessen erőszakkal megtorolni.” Veress Sándor könyve fél évszázad múltán idézi vissza a kálváriás esztendőket. Az időbeni távolság teszi, hogy a leírtak objektivitásába csak elvétve szüremlenek be szubjektív érzelmi elemek, szenvedélyes megnyilatkozások. Az idő csökkentette a fájdalmat, az átélt borzalmak okozta testi-lelki sérüléseket, a létbizonytalanság kétségbeesett kiáltásait? A tárgyszerű közlésből hiányzik a vérbírókkal, a rabtartói szemben érzett gyűlölet. Előszavában nem rájuk, hanem azokra a százezrekre emlékezik, akik szembe szálltak a kommunista zsarnoksággal. „Kegyelettel és fejhajtással emlékezem mártírjainkra és a börtönökben vagy szabadulásunk után elhunyt sorstársainkra. Ez a könyv az ő emléküket is őrizni kívánja.” Ajánlásában – „Drága kicsi feleségem, Lujza emlékére, aki hűséggel hazavárt hét éven át” – jelképesen megemlékezik „a sok százezernyi otthon maradt feleség, gyermek, szülő” szenvedéséről is, akik „vállalták az áldozatot, egyedül nevelték fel gyermekeiket (…) nekik bizonyos szempontból sokkal nehezebb volt”. Veress Sándor könyvét származása, az otthon, az egymásra találás, a családi élet leírásával indítja. Ígéretes életkezdés: munkára, szorgalomra, szeretetre épült. Ebbe szól bele a történelem: 1956 éles cezúra lesz életében. Számára elfogadhatatlan az a mocsokáradat, az események meghamisítása, rágalom, amely a magyar forradalom romániai hivatalos visszhangját jellemzi. Úgy érzi cselekednie kell: leveleket, röpiratokat ír és terjeszt, amelyekben cáfolja azokat, a forradalom igaz tartalmát és célját szeretné tudatosítani, szolidaritást vállal a forradalommal, cselekvésre buzdít. „Magyarországon nem ellenforradalom, hanem forradalom, szabadságharc van. Lépjünk fel az elnyomó kommunista zsarnoksággal szemben és annak kiszolgálói ellen, mert ők a népünk legnagyobb ellenségei! Menjenek haza az orosz csapatok! Sajtó- és szólásszabadságot! Demokratikus, titkos választásokat, többpárt rendszert. Bojkottáld a közelgő választásokat! A változásokban való reménykedéssel és meggyőződéssel vállalnunk kell a magyar forradalom–szabadságharc eszméinek terjesztését.” A „Titkos Forradalmi Szervezet” akciója, besúgók közreműködésével, hamar lelepleződik. Kezdeményező tagjait – dr. Németh Zoltánt, Ravasz Győzőt, Veress Zoltánt, Elekes Balázst, Szilveszter Sándort és Veress Sándort – 1957 júniusában letartoztatták és azon év szeptemberében „a szocialista rend elleni összeesküvés” vádjával bíróság elé állították, súlyos fegyházbüntetésre ítélték. Ezzel kezdetét vette a hét éves kálvária. Stációi: a marosvásárhelyi gyűjtőfogház, Zsilava sötét földalatti kazamatái, Szamosújvár zárkái, Periprava–Grind kényszermuka táborai. Az emlékezés elénk hozza a korabeli román börtönviszonyok kegyetlenségét, az elítélteknek szánt sorsot: „Itt pusztultok, mint a patkányok – e szavakkal fogadta az újabb rabszállítmányt Goiciu, a szamosújvári börtönparancsnok. Őreik szemében „banditák” voltak, akiknek nincs kímélet, akiket nyíltan halálra szántak, akikről nem tartoztak számadással senkinek. A királyi hadsereg tisztjei, magas rangú politikusok, tisztviselők, értelmiségiek, diákok, munkások, földművesek – a társadalom minden rétege „képviselve volt” a börtöncellákban, a munkatelepeken. A börtön a jellemszilárdság próbája volt. A sorsukat méltósággal viselők és letargiába merülők, egymást segítők és besúgók széles spektruma alkotta a kényszerű közösségekbe sodródottak sokszínű palettáját. Mindig és mindenhol voltak olyanok, akik a legkíméletlenebb helyzetben is emberségesek tudtak maradni, a legreménytelenebb helyzetekben is őrizték és másokban is ébren tartották az életbe vetett hitet. Különösen érvényes volt ez a hol kisebb, hol nagyobb létszámú magyar foglyok esetében. Közös sorsukban egymás támaszai voltak a bajban, a munkában, a reménykedésben. A túlélés egyfelől az alkalmazkodás függvénye volt, másfelől annak a hite, reménye, hogy a súlyos ítéletek letöltése előtt eljön a szabadulás órája. Nem volt oly nap, amelyben gondolataik ne szálltak volna haza, a családhoz, amelyről évekig semmit nem tudhattak, amely évekig nem tudhatott róluk semmit. Veress Sándor többször is szól arról, hogy elítéltetésétől kezdve imádkozott értük „a nap minden szakában, amikor csak lehetőség volt rá, hogy mielőbb viszontlássuk egymást a mi kis otthonunkban”. A rá mért húsz esztendős ítélet árnyékában sem tört meg: „imádkoztam a jó Istenhez, hogy adjon hitet a szabadulás reményéhez és adjon erőt, egészséget kicsi feleségemnek, hogy szeretetben tudja felnevelni két kislányunkat és elviselni a rá nehezedett sorsot. A szabadulás reményéhez kapott hitet a jó Isten és sorstársaim annyira megerősítették, hogy már másokat is bátorítottam afelől, hogy minden nehézséget túlélve, a ránk mért évek lejárta előtt haza fogunk menni.” Ez adott neki erőt a kegyetlen bánásmód, a rosszindulatú rabtársak elviseléséhez. Egy pillanatra sem ingott meg. Nem bánta meg tettét, azt igaz cselekedetnek tartotta. Az események belső szálán kívül mindig ott lebegett egy másik, az elképzelt otthoni élet, szeretteik sorsa. Az évek múltán kapott első hazai hír mérhetetlen módon felértékelődött. Veress Sándor külön fejezetben idézi fel családja életét, az ő kálváriajárásukat. Hisz a hatalom őket sem kímélte. Az ő szabadságuk is viszonylagos szabadság volt – kiközösítéssel, megbélyegzéssel, üldöztetéssel teli évek –, súlyos próbatételekkel terhelt esztendők. A hűség, az emberség, az életerő próbája. A könyv olvasása tiszteletet és elismerést ébreszt azok iránt, akik szembe mertek szállni a hatalommal. „Mindig voltak bátrak, akik mertek”, akik lelkük mélyén hittek abban, bizonyosak voltak abban, hogy az öröknek hirdetett kommunista rendszer sem sebezhetetlen, hogy támadhatnak Dávidok, akik legyőzik Góliátot. Sokan nem érték meg ezt a győzelmet. Évekig, évtizedekig hallgatniuk kellett, nem szólhattak szenvedéseikről, az áldozatokról. Veress Sándor könyve – önnön személyes történetén, sorsán túlmenően – mementó mindazokról/mindazokért, akik a román börtönökben, kényszermunka–táborokban szenvedtek. Azon túlmenően pedig egy embertelen társadalom természetrajza, amelynek sosem szabad feledésbe merülnie. Máriás József 2015. június 6.Mezei „szabad”, de nem dolgozhatNem kerül házi őrizetbe Mezei János, de a polgármesteri teendőit továbbra sem végezheti el – ez a lényege a Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken meghozott jogerős döntésének. A táblabíróság részben megerősítette a Hargita Megyei Törvényszék csütörtöki alapfokú ítéletét, így megszűnt Mezei János (fotó) házi őrizete, illetve érvényben maradt, hogy az ellene hozott intézkedést igazságügyi megfigyelésre enyhítették. Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) fellebbezésének azonban részben helyt adott, ennek következményeként Mezei János továbbra sem töltheti be polgármesteri tisztségét. Ugyanakkor számos névvel bővült azon személyek köre, akikkel Mezeinek tilos találkoznia, illetve tilos bármilyen módon kapcsolatba lépnie. A táblabíróság közleménye szerint ezek a személyek a következők: Virág Zsolt – sértett fél, valamint Virág József, Karsai Károly József, Wohlfart Rudolf, Keresztes Zsombor, Pál-Antal Ildikó, Tinka Kálmán János, Seer Mihály, Bajkó László, Szőcs Tivadar, Bányász Lehel, Csavar Gábor, Ţepeluş Marius, Csergő Tünde, Rippel Ana Eliza, Munteanu Adrian, Csergő Tibor András, Péter Gizella, Albert Enikő, Gergely Ármin, Árus Zsolt-István, Nagy Zoltán, Sikó Gyula Levente, Farkas Zoltán Béla, Portik Csaba, Lăcătuşu Livia, Nagy István, Nagy Francisc és Komáromi Attila Sándor. A nevezettek között vannak korábbi és jelenlegi önkormányzati képviselők, Gyergyószentmiklós jegyzője és a városháza más alkalmazottai, de felkerült a listára az alpolgármester Nagy Zoltán, vagy Árus Zsolt, korábbi megyei tanácsos, illetve a Budapest V. kerület részéről Komáromi Attila Sándor és Karsai Károly József is. A tanúk névsorában szerepel még Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója, és Ripel Eliza, a Go Rt. jogásza is. Mezei János az igazságügyi megfigyelés alatt nem hagyhatja el az országot. A végleges, megfellebbezhetetlen végzésről szóló közlemény nem tér ki arra, hogy ez a rendelkezés milyen időtartamra szól, de következtethető, hogy érvényben marad a csütörtöki ítéletben szereplő 60 nap. Gergely Imre Székelyhon.ro 2016. február 23.Pusztuló műemlékeinkA radnóti kastély visszaszolgáltatására várva A Maros partján álló négy sarokbástyás, kétszintes kastély a 16. században épült reneszánsz stílusban. A gyakran változó tulajdonosok között volt a Bogáthy és a Kornis család, majd a Rákóczi család tulajdonába került. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is használta a kastélyt, amelynek nagytermében országgyűléseket is tartottak. 1887-ben a katolikus egyház tulajdonába került, 1948-ig, az államosításig a hét falura terjedő radnóti uradalom központja, a római katolikus státus birtoka volt. Az 1989-es változások után az egyház visszaigényelte az épületet, melyben 2002-ig mezőgazdasági iskola, továbbképző, majd kutatóállomás működött, a tulajdonviszony azonban mindmáig rendezetlen. Pár éve kigyulladt a kastély tetőzete, melynek nyomán a két, zsindellyel fedett északkeleti sarokbástya tetőszerkezete leégett, az épület födémrészébe is belekaptak a lángok, mintegy ezer négyzetméter gyulladt ki, kétszáz négyzetméteren pedig beszakadt a mennyezet. Az akkor keletkezett kár eszmei és anyagi értéke felbecsülhetetlen, akárcsak a gazdátlannak tűnő reneszánsz kastély pusztulása, ugyanis nemcsak a tűzvész tett kárt a kastélyban, hanem az enyészet is. A restitúciós törvények értelmében az egyház visszaigényelte a műemlék épületet, de mindmáig nem kapta vissza, így a tulajdonviszony egyelőre rendezetlen. A műemlékké nyilvánított kastély állami tulajdonnak számít, azonban állagmegőrzésre sem költenek, nemhogy a műemlék épület felújítását vállalnák. Az egyház, bár jogilag nincs a tulajdonában, felvállalta a tűzvész utáni helyreállítást, a két bástya befedését. Időközben azonban beszakadt az egykor impozáns kapuépület tetőszerkezete, és az ezen található tornyocska is összedőlt. Amint a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez intézett kérdésünkre Komáromi Attila ügyvéd kifejtette: – a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség 2003- ban visszaigényelte a kastélyt és a hozzá tartozó melléképületeket. Mivel a mezőgazdasági iskola kivonult a kastélyból, állagmegőrzés végett az érsekség őriztette az épületet. A visszaigénylési kérést a visszaszolgáltató bizottság mai napig nem oldotta meg, és sajnos nem is lehet tudni, mikor hoznak valamilyen döntést ez ügyben. Mivel nagyon sokba került az épület őrzése, és jogcímünk sem volt erre, kompromisszumos megoldást találtunk a helyi polgármesteri hivatallal, éspedig az érsekség felkameráztatta az épületet és átadta a felszerelést a helyi rendőrségnek, ahol monitorizálják az ingatlant. Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 6.Fejlemény a vissza nem szolgáltatott Batthyaneum ügyébenA debreceni bíróságon a 19. század elején kimondott ítéletek alapján vizsgálja a Gyulafehérvári Táblabíróság, hogy jogosan utasította-e el a romániai restitúciós bizottság azt a kérést, hogy szolgáltassa vissza az erdélyi római katolikus érsekségnek a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtárat. A debreceni ítélet figyelembe vételét Komáromi Attila, az egyház jogi képviselője kezdeményezte Ileana Darjának, a könyvtár volt igazgatójának egy 1997-ben publikált tudományos dolgozatára hivatkozva. Ebben a volt igazgató többek között arról értekezett, hogy a könyvtáralapító Batthány Ignác püspök halála után az örökösei beperelték a római katolikus egyházat az örökségért, de a debreceni bíróságon 1815-ben kimondott ítélet az egyház tulajdonjogát erősítette meg. Amint Komáromi Attila az MTI-nek szerdán elmondta: egy ilyen ítélet perdöntő bizonyíték lehetne a gyulafehérvári táblabíróság számára, hiszen a román állam éppen arra hivatkozva utasította el a Batthyaneum visszaszolgáltatását, hogy a püspök a végrendeletében nemcsak az egyházat, hanem Erdély provinciát is megjelölte örököseként. Az egyház nézete szerint az Erdély provincia tulajdonképpen az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelöli. Hozzátette azonban, hogy a perdöntő iratokat is a Batthyáneum könyvtárban őrzik, és ezekhez a tulajdonáért harcoló egyháznak nincsen hozzáférése. Komáromi Attila elmondta: a Batthyaneum képviselői a korábbi tárgyaláson egy 1815-ben és egy 1922-ben kimondott debreceni ítélet másolatát nyújtották be, de vitatható, hogy ezek valamelyikére hivatkozott-e a könyvtárigazgató. Hozzátette: sem az ítéletek keltezése sem a per tárgya nem felel meg annak, amire Ileana Darja hivatkozott. Megjegyezte, a peranyagba beiktatott debreceni ítéletek gazdasági kérdésekről szólnak, nem pedig örökösödésről. Aurelian Mocan bíró, a táblabíróság szóvivője az MTI-nek elmondta, a szerdai tárgyaláson a táblabíróság elrendelte, hogy a latin nyelvű debreceni ítéleteket mindkét fél szakértői fordítsák le. A bíróság arról is határozott, hogy hivatalos átiratban kérdezik meg Ileana Darja volt könyvtárigazgatót, hogy a mostani peranyagba bekerült debreceni ítéleteket vette-e figyelembe a dolgozata megírásakor. A gyulafehérvári Batthyáaneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2012 szeptemberében 25 ezer euró kifizetésére kötelezte a román államot, amiért 14 év pereskedés után sem értesítette a római katolikus egyházat arról, hogy milyen döntést hozott a Batthyaneum visszaszolgáltatása ügyében. A jelenleg folyamatban levő elsőfokú peres eljárás 2015 novemberében indult. maszol.ro lapozás: 1-20
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
